Foglalkozások

Szenzoboxos élményfoglalkozás változatos szenzoros ingerekre épülő játékos tevékenység matatódobozokkal.
A szenzoros doboz egy olyan box, amit különféle érdekes anyagokkal töltök meg (pl. só, liszt, rizs, papírzúzalék, kavicsok, stb.).
A dobozokba az odakészített eszközök és játékok használatával a gyerekek ezeket az anyagokat tapintják, öntik, válogatják.
Játszanak, közben a tapintásuk, mozgásuk és érzékelésük is fejlődik. A kiegészítő fejlesztő eszközök észrevétlenül erősítik a kognitív képességeket.
Pontosítja a finommozgások kivitelezését és fejleszti a kreativitást. Sok gyerek idegrendszerére nyugtató hatással van ez a fajta tevékenység, így megvalósul az érzelmi szabályozás segítése és a biztonságos szociális kapcsolódás lehetősége a többi gyermekkel és felnőttel. A gyerekek érdeklődése alakítja a felfedezést, ehhez kapcsolódik a kísérő és a gyógypedagógus.
A foglalkozásra az önálló ülés meglététől várom a gyerekeket, de kérlek vedd figyelembe, hogy adott esetben lenyelhető eszközök/anyagok is előfordulhatnak.
Ez esetben a kísérő felelőssége, hogy olyan boxokkal engedje játszani a gyermeket, ami számára biztonságos.

A Lépegető torna a tipegő és kisgyermek korosztály életkori sajátosságaihoz igazodik.
A totyogó korosztályra jellemző felfedező mozgásos tevékenységekre specializált csoportos foglalkozásforma. A játékok az összetett mozgáskivitelezést, különböző váltakozó mozgások összehangolását célozza meg, kognitív-értelmi funkciókat fejlesztő játékok, akadálypályák, szabályjátékok bevonásával.
A foglalkozás lehetőséget ad a mozgásutánzásos tanulásra, az egyensúly fejlesztésére, a kezek és ujjak precíz mozgatásának gyakorlására, a nagymozgások kivetelezésének pontosítására és stabillá tételére. Az összetettebb utasításértés és végrehajtás is kiemelt szerepet kap, az idegrendszeri fejlődést a különböző felületű és anyagú változatos eszközök támogatják.
Tevékenységeinket mesébe ágyazzuk, mondókákkal és dalokkal kísérjük, így a kommunikációs készségek is fejlődnek és a társakon keresztül a szociális kapcsolódás lehetősége is adott.

Tipegő és kisgyermek korosztály igényeire kialakított jóga foglalkozás.
Ezeken az alkalmakon Hatha jóga ászanák előkészítő formáival ismerkedünk, mozgásos játékokon keresztül. Bepillantást kaphattok a Hatha jóga eszköztárába és szemléletébe.
A játékos tevékenységek sok érdekes eszközzel, mesés elemekkel kiegészítve a mozgásutánzáson alapulnak.
Az alkalmakon a kísérők is részt vesznek, főként mint segítők, de bizonyos játékok kifejezetten a felnőtt-gyermek kapcsolódást célozzák.
A gyakorlás ráhangolódással kezdődik, majd nagymozgásos játékokkal (mozgásutánzás, akadálypályák) folytatódik, finommozgást és koncentrációt fejlesztő játékokkal váltakozva.
Az óra lezárása légzőgyakorlatot és relaxációt előkészítő tevékenységekkel történik.
Az alkalmakra a gyerekek stabil járásának kialakulásától várlak titeket szeretettel.

Ha egy látássérült gyermek szakértői vizsgálata során szakember hiányában nem vesznek fel pedagógiai látásvizsgálatot, akkor a szakértői vélemény nagyon kevés pedagógiai módszertani ajánlást, támpontot fog tartalmazni.
A pedagógiai látásvizsgálat során az kerül felmérésre, hogy a gyermek praktikusan, hétköznapi helyzetekben, hogyan használja a látását. Ez alapján egy olyan jellemzés készül, ami kézzelfogható támpontokat és tanácsokat ad a gyermeket nevelő/oktató pedagógusok számára (segédeszközök, csoportszoba/tanterem berendezése, szemléltetés eszközei, önellátás megsegítése, stb.). A tanácsok fő szempontja, hogy a gyermeknek olyan tanulási környezetet tudjanak kialakítani, amiben teljesítménye a legoptimálisabb lehet.
Időpont egyéni egyeztetés alapján kérhető!

Játékos mozgásfoglalkozás, mely lehetőséget ad a meglévő mozgásos készségek gyakorlására és a következő nagy- és finommozgásos mérföldkő (átfordulás, ülés, mászás, felállás, járás, kezek összerendezett és elkülönített használata, stb.) előkészítésére.
Fókuszban a hasaltatás, átfordulás, kúszás, ringatás, vezetett/kísért mozgatás - kiemelt fontosságú a kapcsolódás a kísérővel és a többi gyermekkel is.
A játékok vezetett/támogatott mozgáskivitelezésre és szabad felfedező mozgásra épülnek, izgalmas játékeszközök, akadálypályaelemek kipróbálásával, dalok és mondókák kíséretében.
A foglalkozás pozitívan hat a mozgásformák kivitelezésére, összerendezésére, az idegrendszeri fejlődésre és a szülő-gyermek kapcsolatra. A foglalkozás lehetőséget ad a normál mozgásfejlődés támogatására csoportos, játékos formában.
A csoportbeosztást nem feltétlenül az életkor határozza meg, hanem a meglévő mozgásfejlettségi szint, így első foglalkozás előtt érdemes telefonon egyeztetnünk, hogy gyermeked minél inkább a neki megfelelő tevékenységekben tudjon részt venni.

Élmény alapú, alkotó és kézműves foglalkozás a stabil ülés kialakulásától 3 éves korig.
Finommozgásokat, a kéz aprólékos, összerendezett mozgásait támogató és fejlesztő, alkotó tevékenységek és játékok kipróbálására ad lehetőséget ez a foglalkozás.
A lényeg, hogy a gyermek megtapasztalhassa, hogy képes nyomot hagyni és alkotni. Ezt a célt változatos eszközök és tevékenységek szolgálják. Próbáljátok ki, mi válik be nektek, lessetek el otthon is megvalósítható egyszerű technikákat.
A különböző tapintású eszközök, anyagok remek hatással vannak az idegrendszeri fejlődésre. Itt bizony szabad piszkosnak lenni, a lényeg a közös szülő-gyermek alkotás és csakis az. Az előkészítés, takarítás és elpakolás terhét leveszem a válladról!
Ne feledd, minden alkotó tevékenység remek stresszoldó hatású és a későbbi íráskészséget készíti elő.

Női jóga, ahova elhozhatod babádat/totyogódat is.
A női jóga eszköztárát felhasználva gyakorlunk kiegészítve azt olyan technikákkal, melyek segítik a kapcsolódást anya és baba között.
Ideális mozgásforma, ha nem szeretnél vagy nem tudsz gyermeked nélkül eljutni mozogni vagy ha a jóga módszerén keresztül kapcsolódnál babáddal és önmagaddal.
Az órákon etetni, altatni, huncutkodni a folyamat természetes része, ha éppen úgy alakul a napirendetek!
A kiscsoportos forma lehetőséget ad az előzmények (anamnézis felvételével), az egyéni célkitűzések, a fejlődés menetének rugalmas figyelembe vételére.
Az alkalmakon a testi és önismereti gyakorlatokon keresztül a jóga terápiás hatása érvényesül, így érdemes több alkalmas folyamatban gondolkodnod bejelentkezéskor. Természetesen egy-egy alkalomra is nagy szeretettel várlak titeket!
Anyajógára a baba betöltött 12 hetes korától tudtok becsatlakozni.

Személyre szabott, több területet egyszerre támogató folyamat, amely a gyermek erősségeire épít és a családdal együttműködve segíti a fejlődést.
Egyéni felmérést követően, fejlesztési terv alapján történik, kiscsoportos vagy egyéni formában.
A módszer a gyermek egyéni képességeit felmérve és alapul véve minden olyan főbb terület fejlesztésére irányul, ami elmaradást mutat a gyermek többi képességéhez képest, vagy az életkori átlagtól.
Játékos tevékenységen alapuló komplex vezetett/támogatott tanulási folyamat, mely kihat a gyermek értelmi, érzelmi, kommunikációs, mozgás, stb. képességeire. Ezek a képességek határozzák meg a megismerési és tanulási folyamatokat, így a komplex fejlesztés ezeket alapozza meg és támogatja. Ez a fejlesztési forma célzott és egyéni támogatást biztosít a fejlődő idegrendszernek mozgásos és játékos tevékenységeken keresztül.
A foglalkozást az alábbi esetekben ajánlom:
Ha úgy érzed gyermeked fejlődése eltérő az alábbi területek valamelyikén:
-beszéd és kommunikáció
-mozgás (finom- és nagymozgások)
-figyelem, emlékezet, gondolkodás
-szociális készségek és érzelmi szabályozás
-önállóság, mindennapi tevékenységek végrehajtása.
Ha szeretnéd megalapozni és támogatni gyermeked sikeres óvodai/iskolai előmenetelét.
Időpont egyéni egyeztetés alapján kérhető!

Játékos mozgásfoglalkozás, mely lehetőséget ad a meglévő mozgásos készségek gyakorlására és a következő nagy- és finommozgásos mérföldkő előkészítésére.
A vezetett mozgatás mellett átteszi a hangsúlyt az önálló mozgásgyakorlás ösztönzésére: így fő fókuszba a mászás kivitelezés, ülés, felállás, első lépések kerülnek- egyre több eszköz bevonásával, a felfedező tevékenység támogatásával, még mindig szorosan összefonódva mondókákkal, énekekkel.
Az ölbéli és ölelésben végzett ringató, döcögtető játékok észrevétlenül hatnak az egyensúlyozó készségre és a kapcsolódás mélyítésére dalok és mondókák kíséretében.
A foglalkozás pozitívan hat a mozgásformák kivitelezésére, összerendezésére, az idegrendszeri fejlődésre és a szülő-gyermek kapcsolatra. A foglalkozás lehetőséget ad a normál mozgásfejlődés támogatására csoportos, játékos formában.
A csoportbeosztást nem feltétlenül az életkor határozza meg, hanem a meglévő mozgásfejlettségi szint, így első foglalkozás előtt érdemes telefonon egyeztetnünk, hogy gyermeked minél inkább a neki megfelelő tevékenységekben tudjon részt venni.

Játszóállomások gyógypedagógus aktív jelenlétével, a szabad játéktevékenység segítésére.
Kizökkenés és közösségi élmény anyának-apának is!
Ezek az alkalmak közös nyitókörrel indulnak, majd szabad játék következik, amely során gyógypedagógus kapcsolódik és ad ötleteket a játéktevékenységekhez. Végül pedig játékos zárókörrel búcsúzunk.
Különböző élőkészített "játékállomásokat" fedezhettek fel, ahol a legkisebbektől három éves korig mindenki megtalálhatja az őt érdeklő tevékenységeket.
Fő fókuszban a nagymozgások, finnomotorika, kognitív-értelmi funkciók és szociális készségek állnak.
Az eszközrepertoár szakmai és anyai tapasztalatok alapján kialakított, sokrétűen használható. Akár otthoni beszerzésre/előállításra is kaphattok ötleteket.
A szabad játék közben lehetőség van a kísérőknek és gyerekeknek is egyaránt kapcsolódni és beszélgetni.
Ha szeretnél kizökkenni a szürke hétköznapokból, szeretnél kisgyerekes közösségben lenni vagy játékötleteket gyűjteni otthonra, újdonságokat kipróbálni, akkor itt a helyetek!

A beszédindító mozgásos foglalkozás játékosan ösztönzi a gyermeket a beszédre, kihasználva a mozgásfejlődés valamint a beszéd- és nyelvfejlődés összefüggéseit.
Stimulálja a gyermek idegrendszerét, fejleszti testtudatát, mozgáskoordinációját, kis- és nagymozgásait, ezek által támogatja a beszéd megindulását.
A foglalkozás egész időtartama alatt a mozgásos feladatokba beépítve jelennek meg beszéd- és nyelvfejlődés fókuszú gyakorlatok. Ilyen gyakorlatok például a különböző játéktevékenységekhez kapcsolt hangutánzás, passzív és aktív szókincsfejlesztés, mondókázás, beszédszervek tornáztatása.
A csoportos forma számos spontán és vezetett szociális interakciót eredményez, ami fejleszti a kommunikációs képességet, illetve beszédmotivációt biztosít a gyermekek számára. Ez szintén kulcsfontosságú a beszéd megindulásához.
A foglalkozást két szakember, logopédus, valamint gyógypedagógus, vezeti párhuzamosan, egymást kiegészítve. A kiscsoportos forma lehetővé teszi az életkori és képességbeli sajátosságok figyelembevételét egyénre szabottan.
Kiemelt célunk az élményközpontúság és az érzelmi biztonságot megteremtő közeg kialakítása, hogy felszabadultan, kudarcok nélkül bontakoztathassa ki minden gyermek képességeit.
A foglalkozást ak övetkező esetekben javasoljuk:
-Ha gyermeked elmúlt másfél éves és nehézséget tapasztalsz/ szakember nehézséget észlelt a beszédfejlődésében.
-Ha gyermeked beszédfejlődését játékos formában, mozgással összekapcsolva szeretnéd támogatni.
-Ha szeretnél kisgyermekes közösségbe járni gyermekeddel, ahol szakmai szempontú gondolkodást is kapsz fejlődéséről.

Képességstruktúra feltérképezése gyógypedagógiai méréssel. A megismerési és feldogozási folyamatok vizsgálatából, az óvodai/iskolai készségek vagy ezeket megalapozó készségterületek méréséből áll.
Szülői anamnézis felvétele után személyes vizsgálati talákozás alkalmával történik, melynek időterjedelme kb. 1-2 óra. A vizsgálat eredményei alapján gyógypedagógiai jellemzés készül a gyermekről.
Szükség esetén az eredményekkel kapcsolatos konzultáció és további fejlesztési lehetőségek igénybevétele követheti a kiértékelést.
A vizsgálatot az alábbi esetekben ajánlom:
Ha a gyermek fejlődését nyomon követő egészségügyi vagy oktatást nevelést végző szakember, vagy a szülő az alábbi területek valamelyikén fejlődési eltérést észlel:
-beszéd és kommunikáció
-mozgás (finom- és nagymozgások)
-figyelem, emlékezet, gondolkodás
-szociális készségek és érzelmi szabályozás
-önállóság, mindennapi tevékenységek végrehajtása.
Időpont egyéni egyeztetés alapján kérhető!